Mi a Paleolit étrend?

Az ember mindenevő. Eltekintve a különféle -olykor szélsőséges- táplálkozási irányvonaltól és attól, hogy az ember a hihetetlen alkalmazkodó képességével szinte bármilyen táplálékon meg tud élni. Biológiailag alapvetően mindenevők vagyunk. Illetve ez így nem igaz.
 
"Bármit" meg tudunk enni, de mégsem erre van kitalálva a szervezetünk.

Miért mondom ezt? Képzeljük el távoli ősünk egy napját, mondjuk 15000 évvel ezelőtt. 
 
A napfelkeltével együtt, ő is felkelt a fűből és lombból összeállított fészkéből,majd elindult az útjára. Napi kóborlása során azt ette amit talált. Bogyók, gyökerek, gumók. Ha tehette, kifosztotta az útjába eső madárfészket és közben figyelt.
Figyelt, mert nem csak táplálkozott, de táplálék volt ő is. Meg volt a helye a bioszférában.

A napi kóborlás persze nem öncélú volt, hiszen zsákmányt keresett, amit el tudott ejteni. Ez lehetett madár, nyúl, őz vagy akár mammut is. Az utóbbi persze a ritka falatok közé tartozott, de még mindig gyakoribb volt mint a kenyér, vagy a tészta...

És itt a Paleolit étrend lényege. Az ember -a modern ember-, rendelkezik egy körülbelül négy és fél millió éves génkészlettel, ami arra van kódolva, hogy egyen fehérjét, zsírt, gyümölcsöket és olyan, számára fogyasztható növényeket, amelyeket a sors az útjába sodort.
 
Egyvalamire azonban nincs felkészülve...

Arra, hogy az azóta eltelt röpke 12000 év alatt a számára egészséges táplálékot felváltsa a szénhidrát. Ráadásul ebből is a finomított fajta, ami -szinte- minden táplálékunkba belekerült és ezzel teret nyitott annak, amit ma általában civilizációs betegségeknek hívunk.

Tudni kell, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa és hogy van kiút. Létezik az a tudás és információ, ami alapjaiban képes megváltoztatni nem csak a látásmódunkat, hanem a teljes életünket is.

Örömmel megosztom ezt az információt bárkivel, aki változtatni szeretne az életminőségén. Hogy mit kell tenni ezért?

Nagyon komoly ára van.
 
Kérném a figyelmét az Olvasónak, az idejét és azokat az adatait amivel a lenti rubrikákat ki kell tölteni. Ezért cserébe megkapja az információkat, amiket a modern társadalom bizonyos tagjai féltett titokként őriznek.

Nos, kezdődhet az utazás az időben?
 

Vezetéknév *
 
Keresztnév *
 
E-mail *
 
 
Elolvastam és elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatvédelmi Irányelvet.
 
Hozzájárulok marketing tartalmú emailek (hírlevelek) fogadásához
 
Szeretnék személyre szabott hirdetéseket fogadni a Facebookon és a Google-ben. (Remarketing hirdetések)